2013. június 10., hétfő

SP500 elemzés 2013 június 10-14

Gondolom sokaknak szemet szúrt, hogy a múlt hét második felében olyan fehér gyertyák alakultak ki mind az amerikai, mind az európai indexekben, melyek egyfajta dejavu érzést keltenek annak kapcsán, hogy az elmúlt több mint 6 hónapban ezeket a lokális, apró aljakról történő kitépéseket rendre stabil emelkedés követte legalább néhány hétre. A mostani helyzet viszont két dologban más:

  1. Egyrészt az emelkedő napokhoz nem társult piaci szélesség, mint ahogyan a kb. elmúlt 5 esetben. Ez önmagában nem teszi feltétlen magabiztossá a további emelkedést.
  2. A másik fontos dolog, hogy ugye hetek óta szó van róla, hogy a margin-ok a 2007-es szinteket ostromolják, amiből azt hiszem nyugodtan levonható az a következtetés, hogy a piaci szereplők nagy része a QE-szó hallatán hitelből finanszírozott masszív longban ül, ez az arány a japánoknál érthető módon még magasabb. Ők talán már meg is kapták az ezért járó „büntetést” egy tetőtől aljig tartó 20%-os kegyetlen korrekció folytán. Az amerikai és európai indexeknél viszont egyelőre igen kesztyűs kézzel bántak a tőkeáttétet alkalmazó longosokkal szemben. Mondhatni az SP500 1680-ról tartó 1600-as két hétre elnyújtott esése semmilyen félelemről, vagy pánikról nem tanúskodott. Az igazi longos fájdalom véleményem szerint csak 1550 alatt jelentkezne, ahol az esés 1440-ig bezáródva hirtelen gyorsulhat, és ehhez nem kellene több neki másfél-két hétnél.
A fenti indokokhoz még hozzájön egy-két ez irányba mutató apróság:
Mint például a Vix külső technikai kinézete, ami még számomra felfelé befejezetlennek tűnik.
A másik fontos dolog a múlt héten fókuszba állított euró-index, mely a fő tag (Eurusd) nagy arányú elmozdulása ellenére sem hagyta el a sávot. Még.
Fundamentális oldalról, talán a sokat emlegetett német alkotmánybírósági döntés kavarhat még be, melyről holnap és holnap után fognak dönteni. A hírekben egyelőre nem igazán izgatják magukat emmiatt. El kell ismerni előfordulhat, hogy egy ottani pozitív döntés után, fel sem fog tűnni a piacnak, hogy ilyen volt egyáltalán.
Más: nem tudom megérteni, hogy hogyan lehet ilyet kijelenteni, hogy vége az EU válságának, azt pedig végképp, hogy ez pont a francia elnök szájából hangzott el. Addig amíg az eurókötvény vagy az ahhoz vezető törlesztési alap ügye nincs rendezve, addig csak egy kimerülő, recsegő-ropogó ESM-ünk van, amiről épp a holnapi bírósági döntésen születhet döntés. Amíg ez a kérdés nincs rendezve, addig az euró folyamatos veszélyben van. Ennek egyik apró előjele lehet, a már két hete is említett periférikus devizagyengülés az euróval szemben. Ilyen például az euró-zloty, illetve tulajdonképp az euró-forint is. Mindkettő technikai kinézete bőven lehetővé tesz egy az előző hetek gyengülésénél is keményebb menetet, hogy hová és meddig pontosan az nem tudom, legfeljebb tippem van rá.
Szóval a héten a hátra dőlös nyári hangulat élvezése előtt még figyeljünk, hogy óhajt-e új aljakat ütni a piac, illetve a holnap kezdődő német ülésre. Ezután, ha itt nem történik semmi a piac jó eséllyel nyugodt vizekre érhet még bő egy hónapig. És nem mintha ebben az évben túl sok politikai-gazdasági döntés született volna a szebb jövő érdekében, de német döntés után már túl sok változásra nem is számíthatunk, hisz a politikusoknak is kell egy kis nyaralás..
Részemről a régi indexshortok és az új Eurusd shortok zárásával várok néhány napot.
Az Audusd-t már csak fél szemmel figyelem, de elég kegyetlenül tapossák éves minimumokra, ott már korábban említettem, hogy poziciót felvenni egyelőre nem szándékozok.
A héten talán kiemelt fontosságú lehet, hogy az olaj 92-93 alá be tud-e esni, mert annak ellenére, hogy régóta emlegetem ezen szintet és a kb. 80-ra mutató céláramat, még mindig nem történt semmi felfelé irányban sem. Érdekes, hogy az elmúlt hetekben a commodity-k halálhírét emlegeti a piac, viszont ebből egyelőre még semmi sem látszik. A héten annyit figyelek, hogy a júniusi főpivot alá vissza tud-e esni (93dollár).
És végül: a német döntés kapcsán a véleményemet már az előző kettő elemzésben leírtam, ismételni nem akarom magam..

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!

7 megjegyzés:

  1. Az indexek egyelőre jól állnak esés szempontjából, közben az euró-index a sáv tetejét átvitte, innentől kiemelten fontos lehet a nap vége, és főleg hogy milyen színű és testű gyertya fog kirajzolódni.

    VálaszTörlés
  2. Bár messze még a nap vége, de úgy látom az euró-index kitörés besült. Viszont shortok szempontjából ez még nem vigasz, látnunk kellene egy meredek kanyart a sáv aljáig hamarosan. És nem ártana, ha ez a német döntés bejelentéséig megtörténne. Van két nagyon érdekes gondolatom, amit csak egy holnapi német "nem" után fogok leírni, "igen" esetén spájzban lesznek ezek a meglátások.

    VálaszTörlés
  3. Csak nem rég jutott a tudomásomra, hogy döntés a bíróság oldaláról csak szeptemberben születik meg. Ez önmagában több kérdést vet fel, mint amennyi válaszunk van.. Állásfoglalás ettől még születhet, kérdés az mire lesz elég euró viszonylatban. Egy másik fontos dolog, miszerint egy mai nyilatkozatból az derült ki, hogy az OMT-ből még egy ország sem igényelt pénz.. Közben az elmúlt percekben a török helyzet is továbbfeszül, szóval nehéz eldönteni mire is kell koncentrálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözlöm a Kolléga Urat!

      Az Alkotmánybíróság biztos nem fog választások előtt érdemi állásfoglalást tenni. Már hónapok előtt jeleztem, hogy politikai döntés várható, ennek megfelelően ki fogja mondani a Német Alkotmánybíróság, hogy az ECB-vel kapcsolatosan felmerült beadványok nem tartoznak a hatáskörükbe, mert uniós jogot érintenek.

      A török helyzet, hát nem is értem. Bevásárlóközpontokat itt Budapesten sem a kormány épít, hanem a terület tulajdonosa (önkormányzat) hozzájárulásával, egy sereg hatóság engedélyével a beruházó esetleg. Nem lehet nyakra főre venni éjjel alkoholt, vagy nem lehet smárolni a metróban. Hát igen ezek komoly okok a forradalomra.

      De azért nem akarok ellent mondani neked heti rendszerességgel, poziból én is várnám a korrekciót. Már Marx apánk is leírta, hogy a lét határozza meg a tudatot, ez a bajom a szemléleteddel. DE nagyobb korrekció valószínűleg lesz előbb-utóbb, majd gyártanak hozzá híreket, amivel meg lehet ideologizálni...

      Törlés
  4. A több mint két hete tartó Eurusd fel, SP500 le ellentmondás okát szeretném megfejteni, egyelőre kevés sikerrel. Annyit viszont tudok, hogy ez az állapot sokáig nem maradhat fenn. Az eredeti véleményemen még nem szeretnék változtatni.

    VálaszTörlés
  5. A 93,30-ról meglévő Usdjpy shortot zártam 94,05-ön. De még így is sok a más egyéb shortom.

    VálaszTörlés
  6. Az elmúlt pár óra kereskedése alapján sok nap után először láthatjuk, hogy az eurusd és az amcsi határidők próbálnak együtt lefelé mozogni, ez lenne most a legnagyobb erő esés tekintetében. Úgy érzem a jövő heti Fed-gyűlésre hangolnak. A réz kinézete is figyelemre méltó, bár a hónapokkal ezelőtti letörésével nem foglalkozott a piac, azonban a pár hete ott hagyott nagy lokális alj törése 305-nél sok éves mélypontot hozhat. Meglátjuk.

    VálaszTörlés