2013. január 28., hétfő

SP500 elemzés 2013 január 28 - február 1



Január végét írunk, és ez idáig az újév egyáltalán nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, szinte Guinness-be illő emelkedést láthattunk, ráadásul a tempó egyre feszesebb és feszesebb. Az IBM-es duplacsúcs adta támpont az esést illetően egyelőre elhárult, lévén hogy a jelentése után a  208-at is megkóstolta, hatalmas rést hagyva maga mögött. Az IBM és rajta keresztül a főindexekre vonatkozó lehetőségek közül azonban csak a duplacsúcs nyújtotta drámai esés került le napirendről, mivel a ciklusokon alapuló meglátás szerint, az IBM már nem ütheti ki a 2012-es csúcsokat, ha mégis megtenné, nem maradhat tartósan és mérvadóan felette. Ha ez nem lenne, akkor még talán képes lennék a piacba egy több hónapos bullpiacot „belelátni”.. Mivel azonban az október óta keletkező „short-indokok” csak szaporodtak, így kitartok amellett, hogy ebben az évben nem látunk sokat a bikából, annál többet viszont a medvéből.
A múlt hét fő és talán legjellegtelenebbnek tűnő híre volt, hogy az adósságplafont ideiglenesen megemelték májusig. Viszont a költségek csökkentését illően meg kell állapodni már május előtt. Ha jól emlékszem az év utolsó napjaiban azt számolgatta a piac, hogy ha lefaragások lesznek az Usa-ban, akkor az egyenlő a recesszióval, mivel az a hangyányi növekedés is el fog tűnni, amit eddig kimutattak. A piac mintha elfelejtette volna, hogy a látványos fiscal cliff elkerülése nem egyenlő a kiadások csökkentésének mellőzésével, és az adósságplafon egyidejű emelésével. Magyarul a rettegett lefaragások mindenféleképp életbe kell, hogy lépjenek a múlt heti megállapodással.. a kérdés, hogy honnan mennyit, de ez már legyen az ő gondjuk. Ez a tény önmagában elég ahhoz, hogy ne lássam a bullish jövőt..
Tény, hogy az elmúlt hetek emelkedése többeket elgondolkodtatott a shortosok közül, hogy talán fordítva ülünk a lovon. Eközben a bullos befektetők többsége a piaci emelkedések okát a jónak tűnő vállalati jelentésekben látják, a plafontémára pedig legyintenek, hogy eddig is emelték, most is fogják. Nos, a plafonkérdés továbbra sem megnyugtató, mint azt már fentebb kifejtettem. A vállalati jelentésekről pedig csak annyit, hogy az ez idáig jelentett cégek összességében még mindig alatta maradtak a várakozásoknak, arról nem is beszélve, hogy az előző év hasonló időszakához képest már egyáltalán nem lehet dicsekedni velük.
Az elmúlt hetek makroadatai kétségtelenül szemet gyönyörködtetőek voltak, viszont a jó munkanélküliségi adatok kapcsán sokan fejtegették már, hogy a foglalkoztatottság gyanús növekedésének hátterében inkább áll az 55év felettiek munkába állása, semmint a fiatal, erejében lévő és alkotni vágyó ifjúságé. Bár politizálni nem szeretnék, de hasonló ez az itthon ígért 1millió új munkahelyhez, melynek csupán töredékét teljesítve, gyakorlatilag az éhbérért foglalkoztatott közmunkások száma nőtt. Hiába szebbek tehát a számok, ha mindössze annyi változott kilábalás címszó alatt, hogy itthon többen gondozzák a főtereket, parkokat, míg az Usa-ban már a nyugdíj előtt állók is kénytelenek valami munkát elvállalni. Ez idő alatt a munkanélküliség tovább nőtt Görögországban,Spanyolországban, sőt Szlovákia is kirívó adatokat produkált nem rég.
Az elmúlt hét másik érdekes eseményének tartom, hogy az európai bankok hamarosan visszafizetik az EKB 3 éves hitelét, melyet 2011 végén kaptak, gyakorlatilag spekulációra. Az 500mrd eurós összeg majd egyharmadát fizetik vissza, közel 130mrd eurót. Ezt az összeget valószínűleg nem régiben szippantották ki a piacról, észrevétlenül. Viszont az elsózott tételek véleményem szerint pont a megnövő kockázati étvágyú lakosság nyakába mentek.. Hisz már múltkor említettem, hogy 13éve nem volt ekkora tőkebeáramlás az amcsi lakosság oldaláról a részvényekbe..
Elmélkedés szintjén felmerült bennem a kérdés, hogy ha a réz és Audusd sokat emlegetett szűkülése nem tudott irányba állni míg az indexek ősz óta estek 8%-ot, majd a mélypontról máig emelkedtek  9%-ot, akkor vajon merre akarják mozgatni innen a főindexeket? Jelen pillanatban a két instrumentum ismét a töréshez van közelebb.
A másik fontos piaci történést az Apple háza táján látom, és bár 450nél nagyon kecsegtetőnek tűnhet, én valamiért mégsem nyúlnék hozzá. A Nasdaq érdekes módon hősiesen helyt állt ez idő alatt, viszont pár napos sávjából nem tudott kitörni a többi indexszel. Sőt a Nasdaq grafikonját elnézve, könnyen lehet olyan víziónk, hogy épp most készül egy fej-váll alakzat jobb válla, annak is már a lefelé tartó szára. Ha ez így van, akkor valószínűleg az Apple még 400-on sem lesz elég olcsó.
A Gbpusd szépen lopakodik a korábban jelzett ék aljára, és mint akkor is említettem, ez rendkívül szubjektív, hogy ki hol határozza meg a töréspontját, azt a pontot, ahonnan már nem néz vissza.  Úgy ránézésre a 2012-es alj kiütése tűnik ilyen pontnak, mely 300pontos „lőtávolságon” belül van. Ha ezt megüti, annak már érdemi visszatartó ereje kell legyen az eurusd-re is, mely most 1,34.. körüli értékeknél tetőzik épp. Érdemileg innen már nem látok benne annyi pontot felfelé, melyet ilyen kockázatok mellett ésszerűnek tartanék menedzselni.
A jenek igen kemény legények egy-két múlt heti pofon után újra és újra fel tudtak állni, ám ez véleményem szerint csak az átmeneti tetőzési procedúra része, több száz pont zakó után mernek ismét elővenni őket long belépőket keresve. De ezt majd meglátjuk, ha ott leszünk.
Egy másik érdekesség a múlt hétről, hogy a piac egyik legjobb indikátora a Sotheby’s (mint részvény) kitört, viszont ez a papír több fals kitörést szokott produkálni mint valósat, ezért jelen pillanatban is talán a fals mozdulatnak van nagyobb esélye.
Az arany a héten szépen lefordult, immáron egyértelművé téve eső trendcsatornáját, meglátjuk képes lesz-e az 1500-as célt teljesíteni.
Egyedi részvény shortokat illetően a Google 750nél jó beszállónak tűnik, ezt még a héten megfontolom.    
Érdemes figyelni a héten a legnagyobb rallykat produkáló indexeket, ilyen az ausztrál index, a Dow Transporting, a Nikkei és Sensex.  Ezek közül főleg az első kettőt, mivel gyanítom, hogy az első komoly fekete gyertya indikálja majd az Usa-indexeket is.
Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert kívánok!

2013. január 21., hétfő

SP500 elemzés 2013 január 21-25


Nagyon röviden egy meglátás erre a hétre: a Russel 2000 1,5%-kal a legfelső pivot (878) vonala felett áll jelenleg (891), jól menedzselhetőnek látok egy két elemű shortot, az egyiket innen 891-ről, arra számítva, hogy hó végéig legalább a legfelső vonalát a 878-at visszaadja, ha nem teszi, és átgyalogolunk februárba anélkül, hogy érintené legalább, akkor a februári első pivot-ellenállás érintésekor rányitnék még egy shortot, itt már arra számítva, hogy a februári főpivotot visszaadja. A februári pivotok még nem ismertek, de egy ilyen január után az indikátor képletét ismerve 99%-os valószínűséggel szinte minden vonal fentebb fog tevődni mint a januári. Érdemes megnézni a Russel pivotjait és az ár mozgását 2010 decembere és az azt követő január esetében, mert ott színtisztán azt látjuk, amire most is számítok. 
Minden korábbi várakozásom mellett kitartok, holnap pedig figyeljünk az IBM-re, mert jelenteni fog.. ( http://www.jupiterportfolio.blogspot.hu/2012/12/hetfoi-kiegeszites_10.html )Ez könnyen csökkentheti vagy növelheti a tőle várt mozdulat valószínűségét..
Mindenki legyen óvatos, és gondolkodjunk, ne támaszkodjunk senki, köztük az én meglátásaimra sem 100%-ban !

A Russel pivotjai, melyen jól látszik az a bizonyos 2010-es helyzet, melyhez a mostanit hasonlítottam (az első piros körben az ehavihoz hasonlóan már hó eleje-közepe környékén fölé került a legfelső ellenállásnak, majd az új hónapban az első ellenállásig jutott a nagy lendületben) Ha ezt ugyanolyan szisztémával shortolta valaki, mint amit fent is említek, azt az új hónap fővonalán (vastag kék vízszintes vonal) szép nyerőben tudta zárni. Jelenleg a nagyobb short építése mellett érdemes ilyen apróságokkal is operálni, ha már a piac nincs velünk. Persze csak egyelőre..


Keddi kiegészítés:
az év első napjaiban a Draghi gerjesztette eurusd emelkedés kapcsán említettem, hogy egész addig nem látom longosnak az ügyét, amíg a Gbpusd össze nem szedi magát. És bár azóta az eurusd nem tudott tovább menni, a Gbpusd pedig egyenesen szakadt, ezért ezen elgondolásom továbbra is fenntartom. Már csak azért, mert elképzelhető, hogy egy az Audusd és réz szűkülésénél nagyobb és mérvadóbb kitörés vagy letörés következhet a sokáig, ámbár jogosan mellőzőtt Gbpusd-ben. A képen látható ék önmagáért beszél. Piros és zöld vonalakkal jeleztem a főbb trendszakaszokat a Gbpusd-ben, illetve az ugyanezen időtávokhoz tartozó Eurusd trendeket. A kábel kitörésének/letörésének szintjeit mindenki be tudja mérni magának kockázatához mérten, és gyanítom, hogy miután megvan a fő mozdulat, úgy az a tőzsdéken is tartós trendeket eredményezhet:

Gbpusd hetiben, főbb trendekkel és az ékelődés:

 Eurusd hetiben a főbb trendek pirossal és zölddel, melyek szinkronban vannak a Gbpusd-féle trendekkel:
Jelen pillanatban mind az Audusd, mind a réz nagyjából az alakzata középvonalán billeg, még nem dőlt el semmi. Sőt a Gbpusd sem lejátszott meccs, jól lehet ő áll legközelebb egy esetleges töréshez.
Az amerikai adósságplafon emelésének kérdése egyre égetőbbé kezd válni, a republikánusok tudtommal már bele mennének egy ideiglenes emelésbe, úgy hogy az tavasszal ismét visszaállítanák az ideiglenes emelés előtti szintre. Egyelőre a hírekből annyit látok, hogy továbbra is ragaszkodnak a költségek lefaragásához. Illetve ne feledkezzünk meg az elhalasztott Eu-s költségvetésről sem, ahol igencsak ugyanez a helyzet.
A részvénypiacokon egyelőre nyoma sincs félelemnek, a majd másfél éve tartó kamat-hozamvadászat befejeződni látszik, és jobb híján ilyen alacsony kötvényhozamok mellett a részvények felé kacsingatnak ha tetszik ha nem alapon. Az elmúlt hetekben már említettem, hogy jól láthatóan változott az a tendencia, hogy a piac a vezető papírokkal van elfoglalva, ugyanis itt már inkább a lemaradó indexkomponenseket veszik, a korábbi chipleader-ek helyett. Még egy fontos tendencia is társul ehhez, mely igencsak jól magyarázza ezt az érthetetlennek tűnő emelkedést: az amerikai lakosság részéről tapasztalt több éves részvényundor megszűnni látszik, hisz 13 éve nem mértek ekkora tőkebeáramlást a részükről.. A rossz hír az, hogy ez minden más fundamentumot és hírt is képes lehet semlegesíteni, hisz bár kevés lőszerük van, de hogy abból mennyit hajlandóak beáldozni.. Passz. Az indikátorok jellemzően már napiban és hetiben is füstülnek a főbb instrumentumokon, a két-háromszoros divergenciákról nem is beszélve.
A héten kötelező jelleggel el kellene, hogy kezdődjön az esés, melynek első köre még korrekció is lehet. A múlt héten az azt megelőző péntektől szerdáig húztam be a veszélyzónát, ahol annak a bizonyos macinak mutatkoznia kellett volna, ám megúszták az indexek egy laza pirosba mártogatós napokkal, melyek végét mindig megvették. 
A január 22-dike nem csak az Ibm jelentése miatt érdekes, hanem a Google miatt is, hisz ő is beszámol az elmúlt negyedévről és a chart-jára pillantva nem sok jót nézek ki belőle, ez pedig egy gyenge Apple-lel összegyúrva veszélyes Nasdaq-mozdulatot hozhat. Érdemes megnézni, hogy a Google (az Apple-től eltérően) kis híján visszavette a történelmi csúcsát, ám egyelőre csak a nagy letörésének visszatesztjét tudta kipipálni és most ismét ott van az emelkedő párhetes trendvonala alján. Csak remélni tudom, hogy hamarosan a hetek óta felsorakoztatott indokok végre összeállnak egy esésre, és segítségünkre lesznek abban, hogy a korrekciót meg tudjuk különböztetni egy olyan nagy eséstől, melyre valóban várok.
Még egyszer mindenkinek sok sikert, mindenki hallgasson első sorban magára a kereskedései során, és cselekedjen bölcsen!
Sajnos ezen a héten ennyire futotta az erőmből, remélem a jövő hétre már jobban leszek!

2013. január 13., vasárnap

SP500 elemzés 2013 január 14-18


A héten nem sok érdekes történt az indexek mozgását illetően, a magasba kiszögezve kis volatilitás mellett álltak. A Russel 2000 történelmi csúcson, SP500 hajszálra a tavaly szeptemberi csúcstól, Dow és Nasdaq kicsit távolabb. Az indexeken kívül az Audusd-ben, a rézben, és az Eurusd-ben keverték meg a lapokat igazán. Draghi csütörtöki eu-s növekedést váró beszédével aratott, főleg ami az euró erősödését illeti, hisz több hónapja nem láttunk 1,5%-os napi növekedést a legfőbb devizapárban.
A Vix zavarba ejtően nagyot esett, melynek okát abban látom, hogy az év utolsó hónapjában a piaci szereplők szinte egyáltalán nem aggódtak a fiskális szakadék miatt, elintézték az egy egyszerű hedge ügylettel, magyarul vették a részvényeket, indexeket, illetve a Vix-et. Január első napjaiban ennek kiárazását láthattuk. 
Az Audusd ismét az 1,0500-ös középvonal fölé ment, mondhatni agresszívan, de mint ahogy az első alkalommal sem jutott kellően messzire, úgy ezen a héten sem sikerült neki. 
A réz is megerősíthette volna kitörését, ehelyett az is besült. Felmerül bennem a kérdés, hogyha a piacok valóban olyan bullish-ak, ahogy a szereplők nagy része állítja, akkor ezen fő instrumentumok miért nem léptek már meg, ha egyszer irdatlanul be vannak szűkülve. A válasz valószínű az lehet, hogy még nem történt meg az igazi iránymutatás. 
A héten nem vártam semmi különöset, szerencsére ez így is történt, ezért nem kellett a meglepetés örömével szembesülnöm. Viszont ahogy múltkor is említettem, péntektől a most következő szerdáig mozdulatot várok a maci személyében. A január közepe és vége szezonalitás szempontjából gyengébbnek számít, mint a hónap eleje, persze ez csak egy halvány. lábjegyzetértékű érv. Az indexekkel kapcsolatos indikátorjelzéseket nem véletlen nem emlegetem már december közepe óta, hisz a legtöbb ilyen eszközben napi, heti szintű akár többszörös divergenciákkal is találkozunk, ami különösebb magyarázatot szerintem nem igényel. Szintén egy az érvek sorában.
Az Eurusd-t még hét elején sakkban tartotta a havi főpivot (1,3120), a csütörtöki beszédre azonban már nem bírt magával és szinte egy lendületre kiütötte a lokális 1,33-as tetejét. Érdemes figyelni, mert a piaci szereplők hasonlóan túlpozícionálták már magukat az Eurusd-ben, mintahogyan a legtöbb jenpárban is. Az Eurusd év eleji esése mögött valószínűleg a Vix-esés hasonló indokai húzódtak meg, hisz ezzel is fedezhették magukat a befektetők. Az év eleji 1,32 letörésével már említettem, hogy lemondok az 1,36-os célárról, és ez még most is így van. A Gbpusd 1,62-es fővonalát átütve fölfelé, meggyőzőbb lenne az eurusd long is, addig viszont nem.
A jenek gyengülése is rövidtávon a végéhez közelíthet, egy nagyobb pihenő, akár egy kitartás, vagy nagyobb esés személyében nyugodtan beleférne. A jenvágta eddigi legnagyobb nyertese az Audjpy, amit jónak látok egy viszonylag kis kockázatú shortra, hisz a 2007 es tető és a 2009 alj közötti mozdulat 76%-os Fibo-szintjéhez érkezett, illetve ami talán még fontosabb, hogy már hó közepére be tudta venni a legfelső havi pivot vonalat. Mint már mondtam, az események majd 90%-ban a két szélső havi vonal között zajlanak, ezért annak a valószínűsége, hogy legalább visszatérünk a két vonal közé, igen nagy, hisz a havi vonalak hó végéig érvényesek, és úgymond van idő alászállni ezen szinteknek. A felső pivot 93,20-on van, jelenleg a pénteki záró szerint bő 70ponttal vagyunk felette, ez a minimális profitpotenciál. Mivel az együttmozgása a párnak az Audusd-vel a legnagyobb ezért ott is adott a figura.
A hét érdekessége volt, hogy a történelmi csúcsra törő Russel 2000-rel párhuzamba állíthatóan jött egy hír, miszerint az Interactive Brokers jelenlősen emelte a margin-okat a small cap kategóriában. E fajta hírek még egy instrumentum számára sem jelentettek jót a közelmúltban.
És ami a bulvárhíreket illeti, abból sem volt hiány, hisz komoly média kereszttűzbe került egy igen gyerekesnek tűnő javaslat: az 1trillió dolláros érme aktiválása. Úgy látszik Amerika nem aprózza el, míg az Eu az új 5euróst mutatta be nem régiben, addig ők belesűrítették a fél világ adósságát egy érmébe. Különösebb hatásvadászatba nem szeretnék kezdeni, mert a Fed tudomásom szerint el is vetette az ügyet. Érdemes azonban átolvasni egy magyar nyelvű összefoglalót a témáról. Kis iróniával megjegyezném, hogy ezek szerint tényleg elfogyhatott a patron a Fed nyomtatóiban, hisz már csak 1-1 érmében gondolkodnak.
Az ügynek a tanulság részére érdemes koncentrálni, hisz jól rávilágít arra, hogy mennyi és mennyi lehetőség létezhet, olyan hír formájában, amely váratlanul és mérvadóan tudná befolyásolni a tőzsdék és a gazdaság jövőjét.
A felvetés már-már infantilis jellege még kontrasztosabb az alábbi kis hírrel kiegészítve:  

Fontos hírnek tekintettem a héten a britek felvetését, miszerint valamilyen módon szeretnének lazábban kötődni az Eu-hoz. Ez a hír később szintén fontos lehet, hisz a múlt héten megkezdett eurókötvényes gondolatmenetbe jól illik. És összességében azt gondolom, hogy ez is csak megerősítheti, hogy a közös kötvény tárgyalások sehogy sem állnak, viszont Anglia már talán látja, hogy a terv az ellenkezés ellenére is meg lesz valósítva, ezért már nem lázadni kíván, ahogy 2011 decemberében tette, hanem egy a lazább kapcsolat keretében angolosan távozni..
A jövő héten indul be igazán a gyorsjelentési szezon, jönnek majd zsinórban a nagy nevek.

Továbbra is short részemről, illetve azok tartása!

Mindenkinek sikeres kereskedést, legyetek óvatosak!

2013. január 7., hétfő

SP500 elemzés 2013 január 7-11

A megállapodás utáni index rések nyitva állnak, ám ez nem jelenti azt, hogy feltétlen be is kell tölteni azt, legalábbis nem azonnal kell betölteni. Nehéz menet lesz, ahogy már említettem a két napos szárnyalás után. Az elmúlt hetek short jelei szépen lassan azonban tovább gyűltek, nézzük meg ezek közül az egyik legérdekesebbet:
A Bianco Research készített egy érdekes kimutatást, melyben az amerikai hírlevél írók bika és medve arányát vizsgálja. Ilyesfajta kimutatást egyébként a '60-as évek eleje óta készítenek. A felmérés több érdekességet is tartalmaz, melyek közül az első, hogy 2012 tavasza óta a medvék aránya 20 és 28% között ingadozik, mely az elmúlt 50év legszűkebb sávja is egyben.

Tavaly március óta a bikák aránya 35 és 55% között mozgott. Általában igaz az a megállapítás, hogy ha mondjuk a bikák aránya megugrik, azt a medvék arányának visszaesése kíséri. Ám 2012 nyarán ez nem történt így, míg a bikák aránya a QE3 körüli pletykákra megugrott (zöld vonal), addig azt nem kísérte a medvék ugyanilyen arányú csökkenése (piros vonal), amiből csak azt az egyszerű következtetést tudom levonni, hogy csupán azon medvék maradtak a piacon, akik amolyan "minden körülmények között kitartó" típusok, a shortosok magja.

Még érdekesebb, ha megnézünk egy másik ábrát, melyen a hírlevélírókon belüli arányból képeztek egy "mozgóátlagot", mely a már korábban is emlegetett halálosan nyugodt szentimentet és a magabiztos longolók kirívó arányát mutatja:

Egy másik soha nem tapasztalt történés, a fenti megállapítást egy másik oldalról is alátámasztja: a VIX értéke néhány nap alatt még soha nem esett ennyit, százalékosan persze.

Szintén a magabiztosság egyik jele volt a múlt héten, hogy a megállapodás utáni öröm napján az eddig legjobban megsebzett vezető papírt az Apple-t, többnyire igen magasra tett limites vételi megbízásokkal tépték, az ár nem számított szinte egyáltalán..
Arról nem is beszélve, hogy a múlt hét a Russel 2000 indexben történelmi csúcsot hozott. Viszont nem a 2007-es csúcsát, hanem a 2011-eset döntötte meg.
Az újévi örömbe pár nappal később némi üröm is vegyült, mivel a FED remegő hangon bejelentette, hogy a pénznyomtató gépek füstölnek és az idén már nem biztos, hogy raknak még egy tintapatront a nyomtatóba, viccesen szólva persze..
Az Audusd fals kitörése utáni letörést ismét visszatesztelte, gyanítom ennél több trükk már kész akarva sem tudna beleférni, így lassan indulhatnánk a korábbi 1 majd az alatti célárak felé.
A fals kitörők táborát lehetséges, hogy a réz is bővíti majd, ez még képlékeny, de nem áll messze tőle.
Az IBM dupla csúcsa egyre neccesebb, hisz nagyon kellene már egy mozdulat a 185-ös nyakvonal felé, vagy lehetőleg minél közelebb hozzá.
Nyilván a FED nyomda végének legnagyobb vesztese lehet az arany, illetve az eurusd. Az arany a múlt héten egyáltalán nem lepett meg, hisz említettem a 1720-nál, hogy előbb lehet 1500, mint 1800. Az eurusd viszont meglepett, mivel nagyon agresszíven átvágta a január havi fő pivot vonalát, nem is hiszem, hogy nagyon vissza szeretne térni majd fölé (1,3120).
Még Karácsony tájékán szerettem volna említeni, de valahogy elmaradt, hogy fontos jubileumot ünnepeltünk akkor, legalábbis úgy gondolom.
Ehhez érdemes kicsit visszagörgetni az idő kerekét, és megnézni mi is történt 2011 december végén...
Történt ekkor, hogy az őszi frank-válság okozta globális esésekre a világ az ECB-től, illetve az EU-tól várta az üdvözítő megoldást, hisz az elszabaduló főleg olasz és spanyol hozamokat vissza kellett nyomni a helyére. A megoldást az EU ekkor a közös eurókötvényben látta, és össze is ültek 2011 decemberének elején, hogy megegyezzenek erről. Döntés viszont nem született, hisz talán nem meglepő módon, de az erről való tanácskozást elhalasztották, talán kétszer is, ha jól emlékszem.. mindegy is. Lényeg, a lényeg, hogy a márciusra kitolt legutolsó ülésen sem történt semmi, nem született meg a közös kötvény és azóta két szót sem hallottunk felőle. Ennek pedig szerintem oka van, melyre mindjárt visszatérünk. Hogy menekült meg akkor a világ, kérdezhetnénk.., ha nem lett közös kötvény?  A válasz az ECB 3éves újfajta konstrukciója volt, melyet ha jól emlékszem 2011 december 23-án jelentettek be.. Több hétnek kellett eltelni, ahhoz, hogy a piac egésze megértse, hogy tulajdonképpen az európai QE megtörtént, csak kicsit másként, mint ahogy várták, mivel ez a 3 éves konstrukció egy a kereskedelmi bankoknak adott nagyon alacsony kamatú hitel, mely lényegében szabad felhasználású. Ennek végleges összege talán még ma sem pontosan tisztázott, de nagyjából 500mrd euró volt.   
És mit csináltak a bankok, az ingyen kapott pénzekkel? Elkezdtek spekulálni, ki mire éppen, nyilván a pénz nagy részével visszaszorították a bajosabb Eu-s országok kötvényhozamait, a felesleget pedig  részvényekbe tették. Ha belegondolunk iszonyat összegről van szó, amit nem két nap beinjekciózni.. Ebből adódóan, ha jobban belegondolunk, már nem is olyan érthetetlen, hogy mitől teljesített ilyen kiemelkedően a DAX 2012-ben.. Csakhogy ezt a pénzt valamikor vissza is kell majd adni, legkésőbb 2014 végéig, és ha ilyen látványosat tudott mutatni a pénz beinjekciózása a piacokon, akkor majd a kivétele is hasonló méretű mozdulatot kell hogy hozzan, csak éppen a másik irányba. Az európai bankok tavalyi eredménye ezért majdnem biztos, hogy átlag feletti lesz, hisz rengeteget kereshettek a spekulációjukon. A jó jelentések pedig azt a torz képet állíthatják elénk, hogy beindult a hitelezés, ezért a gazdaság is követi hamarosan.
Azóta persze az olasz és spanyol hozamok "eredeti" szintjükre estek vissza, és felmerül a kérdés, hogy ha valamitől ismét elindulnának felfelé, akkor ki fogja megállítani őket. Ebből adódóan úgy gondolom, hogy az euró kötvény létrehozásáról szóló tervek még ez év elején ismét reflektorfénybe kerülhetnek. Annak idején az ügy nem volt egy sikersztori, mármint a tagországok közötti tárgyalásokra gondolok.. Az elmúlt egy évben feltehetőleg csendben folytak az egyeztetések, és az egyes tagországok döntéshozóinak "meggyőzése". Mely véleményem szerint nem sokat változott 2011 vége óta. Akkor viszonylag nyugodt körülmények között megszülethetett volna a megállapodás, de nem sikerült, ezért van egy olyan gondolatom, hogy az euró újbóli tartós gyengülése ismét kiboríthatja a bilit, generálva egy újabb 2.0-s válságot. A félelem övezte piaci körülmények között pedig kiderül majd, hogy még mindig olyan sokan lesznek-e az eurókötvény szkeptikusok..
A shortokat illetően kitartok. Bár a héten különösebb esésre még nem számítok, inkább e hét péntek és a jövő hét szerda közötti intervallumot látom epicentrumnak.
És végül két érdekes chart:
Sokan mondják, hogy még egy új csúcs belefér a főindexeknél, ami lehet, hogy tényleg be is fog jönni. Ezzel a charttal csak annyira szeretnék rávilágítani, hogy %-osan már így is jobban teljesített a QE által repített piac, mint a a hajdani utolsó talán még "egészségesnek" mondható bikapiac 2003 és 2007 között. Illetve láthatjuk, hogy a piac átlagos P/E értéke még önmagában bőven nem ok bikát vagy medvét kiáltani.

                                                                               Forrás: JP Morgan Fund

A másik charton pedig azt láthatjuk, hogy az amerikai háztartások pénzügyi helyzete sajnos nem javult együtt az Apple árfolyamával...


 A korábbi cikkeket érdemes elolvasni minden új olvasónak, mert többnyire összefüggenek az írások.

Mindenkinek sikeres kereskedést a hétre, legyetek óvatosak!

2013. január 1., kedd

A nagy Fiscal Cliff show

Az amerikai megállapodás végül óriási show műsor közelében megérkezett. Vagy mégsem? Lássuk csak.. Az emberek fejébe régóta úgy ültette bele a tézist, hogy ha lesz megállapodás határidőidőig az jó hír, ha nem lesz az rossz hír. A befektetők nagy részének azonban fogalma sincs, hogy valójában mi történik, pontosabban, hogy milyen kimenetelekkel kell számolni. Kicsit hajaz ez az egész a múltkoriban is írt QE-bejelentések pablov-i hatására. Megpróbálok egy szélsőséges példával rávilágítani a lényegre: ha Obama mindösszesen annyit jelent be, hogy évi 10cent adóval többet szednek be, akkor az újságokat már lehet is nyomtatni "Megvan a megállapodás" címszóval. És mit tesz ilyenkor egy jól idomított befektető? Természetesen ráfekszik a buy gombra. Mindezt csak fokozza, hogy az év talán legkisebb tőzsdei érdeklődést fenntartó kereskedési napján történtek ezek az események. Ezért vigyázzunk, ha a látványos +2%os fehér gyertyákból akarjuk csak megítélni a helyzetet. Az igazi döntés egyébként nem született meg, kitolták azt február végére. Pont úgy, ahogy tavaly ilyenkor az eurókötvényekről való döntést..
Tény viszont, hogy technikai alapon törölték a tegnapi nappal a pénteki nagy mínuszt. A Vix-et 23-ról 18-ra igazították, aminek csak azért örülök, mert az indikátorok már igencsak füstöltek rajta, így viszont egy nap alatt rendbe vágta azokat, akár biztosítva az utat a további felfelé menethez. A döntés maga egyébként devizális szinten nem hozott nagy elmozdulást, amit szintén nem tartok jó jelnek. Röviden tehát, bár látványos indexgyertyákat és szalagcímeket láthattunk az újságokban a nagy szilveszteri mulatságok előtt pár órával, azért mindenki vizsgálja meg és gondolja át a helyzetet józan ésszel. És végül Geithner-nek úgy látszik igaza lett a 16,4e mrd-os plafont sikerült elérni még az óévben..

És végül egy kép a tegnapi megállapodással kapcsolatban, mely úgy érzem tényleg többet mond ezer szónál:
 Forrás: www.zerohedge.com
És egy kis humor, ha már ők is viccelődnek velünk:

Jó kereskedést!